Felhasználási feltételek
1. rész: Általános Szerződési Feltételek
Vilmányi Gergő egyéni vállalkozó, mint szolgáltató (a továbbiakban: „Szolgáltató”, adatai az I. pontban) – az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény által támasztott követelménynek megfelelően – előzetes tájékoztatása keretében informálja a látogatókat és a felhasználókat a szolgáltatása jellegéről, a szerződéskötéshez szükséges technikai lépésekről, a szerződés írásbeliségéről, az adatbeviteli hibák szerződéskötést megelőző azonosításához és kijavításához biztosított eszközökről, a szerződéskötés nyelvéről, a szerződéskötéssel kapcsolatos egyéb kérdésekről, valamint meghatározza az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételének megkezdésekor létrejövő szerződés általános szerződési feltételeit.
A szolgáltatást igénybevevő felhasználó (a továbbiakban: „Felhasználó”) tudomásul veszi, hogy a Szabályzat 1. részét képezik az Általános Szerződési Feltételek, és a szolgáltatás igénybevételével azt magára nézve kötelezőnek ismeri el.
Az Általános Szerződési Feltételekben használt fogalmakat és kifejezéseket az 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kell értelmezni. Az Általános Szerződési Feltételek megváltozásáról a Felhasználó az ewk.hu főoldaláról értesülhet.
- A szolgáltató
Név: Vilmányi Gergő egyéni vállalkozó
Székhely: 2120 Dunakeszi, Huszka Jenő utca 3/2
Adószám: 76656352-1-33
Nyilvántartási szám: 16547319
E-mail: info@ewk.hu
Tárhelyszolgáltató neve, székhelye, telephelye és elérhetősége:
Név: NLG-System Bt.
Székhely: 2135 Csörög, Homokbánya u. 26.
E-mail cím: info@nlgsys.net
-
A szolgáltatás
- 2.1
-
A Szolgáltató tartalomszolgáltatást nyújt. A tartalomszolgáltatás keretében a Felhasználó előre leprogramozott sablon-elemek segítségével létrehozhatja saját honlapját, melyhez a Szolgáltató webes tárhelyet biztosít, és biztosítja a honlap elérhetőségét. A Felhasználó bármikor módosíthatja honlapja megjelenését (a továbbiakban: „Szolgáltatás”).
- 2.2
-
Több tartalomszolgáltatási csomag választható, ingyenesen („ewkFree”), ill. ellenérték fejében („ewkEasy”, „ewkPro”, és a további ajánlatok bármelyike). A Szolgáltató a Szolgáltatást az ewk.hu honlapján meghatározott időpontig ingyenesen nyújtja (próbaidőszak), mely erre irányuló igény esetén ellenérték fejében meghosszabbításra kerülhet, ellenkező esetben a Szolgáltatás automatikusan módosul az ingyenes „ewkFree” csomagra. A Felhasználó a meghosszabbításra irányuló igényét a Regisztráció elvégzése után adatai megadásával jelzi a Szolgáltató részére, a szükséges összeg fizetési feltételekben meghatározott megfizetése mellett. A hosszabbítási idő 3 hónap, vagy 1 év. A Szolgáltatás ellenértékére és egyéb részleteire az ewk.hu mindenkori aktuális tartalma és az ott feltüntetett árak az irányadóak (www.ewk.hu/arlista).
- 2.3
- A Felhasználó igény szerint saját domain címet is igényelhet. A Felhasználó köteles ellenőrizni, hogy szabad-e az általa kiválasztott domain. További technikai lépések a domain-cím igényléséhez:
- A domain regisztrációs lap megfelelő kitöltése (https://www.ewk.hu/documents/domain.doc);
- A kitöltött regisztrációs lap, aláírva (cég esetén lepecsételve) postázása (vagy megküldése szkennelve e-mailben).
A regisztrációs laphoz szükség van magánszemély esetén személyigazolvány számra, cég esetén a cégbírósági bejegyzésre és az aláírási címpéldány másolatára.
A domain-cím igénylés elintézése jellemzően a regisztrációs lap beérkezésétől számított 2-3 hét.
Az a személy vagy szervezet, aki megvásárolja a domaint, az a domain jogszerű tulajdonosa lesz. A Szolgáltató beavatkozása kizárólag technikai jellegű valamint ügynöki jellegű a Felhasználó és a Domain szolgáltató között. Amennyiben a domain tulajdonosa úgy dönt, hogy nem újítja meg a domaint, a Szolgáltató nem felelős bármilyen felmerülő problémára amely a domain lejárta után bekövetkezhet. Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy nem minden domain esetében van türelmi időszak, így ha a domain nem kerül megújításra, akkor fennáll a veszély, hogy a domain név egy másik internet felhasználóhoz kerül.
-
A szerződés megkötése
- 3.1
- Jelen Általános Szerződési Feltételek és a Felhasználó regisztrációja alapján létrejövő szerződés (a továbbiakban: „Szerződés”) nyelve a magyar.
- 3.2
- A Szerződés nem minősül írásba foglalt szerződésnek, iktatásra nem kerül.
- 3.3
-
A Szerződés megkötéséhez szükséges technikai lépések (a továbbiakban: „Regisztráció”):
- a létrehozni kívánt honlap címének megadása, a Felhasználó nevének megadása, kívánt jelszó megadása, kívánt jelszó megerősítése, működő e-mailcím megadása, valamint a szolgáltatáscsomag, ill. arculat kiválasztása;
- jelen Szabályzat és Adatvédelmi nyilatkozat elfogadása;
- a visszaigazoló e-mailben feltüntetett adatok ellenőrzése, hiba észlelése esetén új regisztráció bevitele (a hibás regisztráció automatikusan törlődik 48 óra elteltével, amennyiben nem került visszaigazolásra);
- a regisztráció aktiválása a Szolgáltatás megrendeléséről küldött visszaigazoló e-mailben megadott hivatkozással;
- díjköteles Szolgáltatás igénybevétele esetén a Szolgáltatás díjának megfizetése.
-
Fizetési feltételek
Felhasználó vállalja, hogy díjköteles Szolgáltatás igénybevétele esetén postai úton (rózsaszín csekken), vagy banki átutalással teljesít a Szolgáltató részére.
Postacím:
Vilmányi Gergő
2120 Dunakeszi, Huszka Jenő utca 3/2
Bankszámlaszám:
Erste Bank: 11600006-00000000-61419634
Banki átutalás esetén kérjük, hogy a küldő bankszámla-tulajdonos az a személy vagy cég legyen, akinek a nevére a számlát kéri kiállítani, valamint a közlemény rovatot a Felhasználó ewk.hu azonosítójával kitölteni.
-
Felhasználó kötelezettségei
- 5.1
- Díjköteles Szolgáltatás igénybevétele esetén a Felhasználó tudomásul veszi, hogy elektronikus regisztrációjának aktiválásával a Felhasználó és a Szolgáltató között a jelen Általános Szerződési Feltételekben meghatározott rendelkezéseket is magában foglaló, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény szerinti polgári jogi szerződés jön létre. A Szerződés létrejöttének feltétele, hogy a Szolgáltató a Regisztrációt elfogadja.
- 5.2
- Felhasználó kijelenti, hogy az általa megadott adatok nem hamisak, azok mind a szerződés megkötésekor, mind utólagos adatszolgáltatáskor időről-időre a valóságnak megfelelnek, és a változásoknak megfelelően a Szolgáltató részére megfelelően bejelentésre, ill. a Felhasználó által aktualizálásra kerülnek.
- 5.3
- Felhasználó kijelenti, hogy elolvasta, értelmezte, és megismerte az Adatvédelmi Szabályzatot, és beleegyezik, hogy a Szolgáltató megőrizze az általa a regisztráció során megadott adatokat.
- 5.4
- Felhasználót az azonosító és a jelszó biztonságos kezelésével kapcsolatban kizárólagos felelősség terheli. Felhasználó ezen adatokat nem adhatja ki harmadik személyek részére. A Felhasználó az azonosító és a jelszó harmadik személy részéről történő illetéktelen felhasználását haladéktalanul köteles bejelenteni a Szolgáltató részére. A Szolgáltató az illetéktelen felhasználásból a Felhasználót ért kárért felelősséggel nem tartozik.
- 5.5
- Felhasználó tudomásul veszi, hogy az ewk.hu, vagy az ewk.hu rendszerében létrehozott honlap működésének megzavarása, azonosítóval, ill. jelszóval történő visszaélés, jogosulatlan használat a jelen Általános Szerződési Feltételek megsértése mellett a Büntető Törvénykönyv 300/C. §-ban foglalt rendelkezésébe ütköző magatartás. Szükség esetén a Szolgáltató minden jogi lépést megtesz, amely egyaránt járhat büntetőjogi és polgári jogi következményekkel is.
- 5.6
- Felhasználó tudomásul veszi, hogy általa a Szolgáltató részére beterjesztett bármilyen észrevétel, tényközlés, ötlet a Szolgáltató kizárólagos felhasználási jogosultsága alá esik. E körben a Szolgáltató nem korlátozható sem üzleti, sem jogi úton. Szolgáltató - a forrás megjelölésével - korlátozás nélkül jogosult a Felhasználó által bármilyen céllal beterjesztett észrevételek felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, belőlük feldolgozások létrehozására, nyilvánosságra hozására, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására anélkül, hogy Felhasználó részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania.
- 5.7
-
Felhasználó nem tölthet fel:
- erőszakos vagy bármilyen faji, nemzetiségi, vallási, nemi vagy politikai ellentéteket szító, egyén, csoport vagy szervezet ellen uszító;
- mások személyiséghez fűződő jogait és emberi méltóságát sértő;
- kiskorúak szellemi, testi, vagy erkölcsi fejlődését hátrányosan befolyásoló;
- pornográf vagy felnőtteknek szóló;
- hacker-, illetve cracker;
- kábítószerekkel és kábítószer-fogyasztással kapcsolatos eszközökről szóló;
- erős vulgarizmusokat magában foglaló;
- szerencsejátékkal kapcsolatos;
- hirdetésekre vagy ajánlatokra kattintó, keresést végrehajtó, webhelyeken böngésző vagy e-maileket olvasó felhasználóknak jövedelmet biztosító programokkal kapcsolatos;
- jövedelmet biztosító programokkal kapcsolatos;
- túl sok kulcsszavas, illetve ismétlődő vagy irreleváns kulcsszavas;
- a webhelynek a keresőmotor rangsorában elfoglalt pozíciója (például a PageRank értékének) javítását célzó, megtévesztő és manipulatív;
- fegyverek, ill. lőszer értékesítését, szeszes italok értékesítését, vagy dohányáruk értékesítését célzó;
- kizárólag orvosi rendelvényre kiadható gyógyszerek értékesítését célzó;
- egészségre ártalmas anyagok használatára ösztönző;
- bűncselekményre felbujtó;
- jogvédelem alatt álló üzleti titkokat tartalmazó;
- iparművészeti áruk másolatainak vagy hamisítványainak, ill. egyéb szerzői jogvédelem alá eső termékek értékesítését célzó;
- iskolai dolgozatok, főiskolai vagy egyetemi munkák értékesítését célzó tartalmakat, kialakításokat, ill. ezekre utaló formatervezéseket, illetve
- bármilyen olyan egyéb tartalmakat és megjelenítést, amely törvénybe ütközik, törvénybe ütköző tevékenységet támogat, vagy sérti mások törvényes jogait.
E pont megsértése esetén a Szolgáltató jogosult a honlap teljes tartalmát előzetes tájékoztatás nélkül eltávolítani, és annak elérhetőségét haladéktalanul felfüggeszteni.
-
Szolgáltató felelőssége
- 6.1
- A honlap használata során a Felhasználót ért hátrányos következményekért (pl. adatvesztés, rendszert érő támadás, működésbeli, technikai hibák) a Szolgáltató felelősséggel nem tartozik.
- 6.2
- A Szolgáltató nem vállal felelősséget az elérhetőség és megjelenés hiányosságaiért, ha az a Felhasználó által létrehozott hibás web programozás miatt következik be.
- 6.3
- Szolgáltató az információs társadalommal összefüggő Szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 2. § l) pontja alapján közvetítő Szolgáltatónak minősül, így nem köteles ellenőrizni a Felhasználók által az ewk.hu rendszerébe feltöltött, a Szolgáltató által továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett információt. Ennek megfelelően a Szolgáltató nem vállal felelősséget különösen, de nem kizárólagosan a tartalmat képező információkkal, termékekkel, Szolgáltatásokkal kapcsolatban.
- 6.4
- Szolgáltató kizárja a felelősségét a Szolgáltatás szüneteléséből, ill. hibás voltából eredő károkért. Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató minden tőle telhetőt megtesz a Szolgáltatás hibamentességéért és folyamatosságáért, de a Szolgáltatás műszaki-technikai jellege folytán nem garantálhatja a Szolgáltatás hibamentességét és folyamatosságát. Ennek megfelelően a Szolgáltató a Szolgáltatást jogosult minden előzetes értesítés nélkül szüneteltetni.
-
Adatvédelem
Az adatvédelmi tájékoztató megtekinthető az Adatvédelmi nyilatkozat oldalon.
-
Szerzői jogok védelme
- 8.1
- Az ewk.hu, és az ewk.hu rendszerében létrehozott honlapok tartalma, formatervezése, valamint az ewk.hu által nyújtott Szolgáltatás szerzői jogvédelem alá esik.
- 8.2
- Az előző pontban meghatározott szerzői jogvédelem alá eső alkotásokat tilos a Szolgáltató hozzájárulása nélkül felhasználni, többszörözni, reprodukálni, átruházni, terjeszteni, vagy megváltoztatni.